Big Farm

Frissítés augusztus 27-én

 2014.08.29. 18:44

Sziasztok Big Farm játékosok!

Egy újabb frissítést mutatunk be nektek, melyet tegnap előtt tettek közzé a hivatalos fórumon. Nézzük is mit rejt magában ez az apró frissítés:

Virágfarm épületeinek új szintjei

Steve, az építőmester ellátogatott fő- és ínyencfarmotokra és nagyon büszke az újításokra és az épületek fejlesztésére. Miután beszélt Lillyvel a virágfarmotok termelési körforgásának fejlesztéséről, ketten elhatározták, hogy felajánlják a virágfarmon található épületeknek is magasabb szintre fejlesztését.

Minden épület (a fülkét leszámítva) új elérhető szintekkel bővül . Az épületek legmagasabb szintje minden esetben csak az építőmester segítségével lesz fejleszthető.
A változásokkal az épületeiteknek változhat a megjelenése (Pont mint amikor a főfarmos épületekhez jöttek új szintek). De ez a termelésre természetesen nincs hatással, attól még hogy az épületed kinézete "visszafejlődött", pont ugyanannyit termel mint a frissítés előtt.

Egyéb kisebb változások és fejlesztések

  • A párbeszédablak a szintlépéskor optimalizálva lett. Mostantól rá tudsz majd kattintani a jutalmakra és feloldani a a játék funkciókat, hogy további információkat kaphass róluk.
  • Változások a napi bejelentkezési bónuszokban: a 3. napi fix humusz helyett trágya lesz kapható.
  • Néhány optimalizálás implementálásra került az első oktatói lépésekben.
  • A virágfarmon a fülke fejlesztése után mostantól több TP-t kaptok. 2.szintre fejlesztésért 10 TP, 3.szintre fejlesztésért 25 TP, 4.szintre fejlesztésért pedig 50 TP jár.
  • Néhány privát ajánlati dísztárgy is elérhető mostantól a Prime Day-eken.
  • A Prime Day jutalmak mostantól tartalmazhatnak ínyenc farmi tételeket.

Jó játékost és jó szórakozást mindenkinek!

Címkék: hírek épületek oktató optimalizálás változások fülke farmos játékok big farm big farm játék goodgame big farm virágfarm prime day bigfarm bigfarm játék farmos játék ingyen farmos játék privát ajánlat

Sziasztok Farmerek!

Egyik kedves Big Farm karakterünknek postai küldeménye érkezett egy trópusi szigetről - egy képeslap formájában!


Mi ez az egész, kérem?

Jelenleg a következő nagy dobáson dolgozunk, mely következtében elérhető lesz a farm környezetében található egyik épületegyüttes. Az elkövetkezendő hetekben megpróbáljuk lerövidíteni a várakozási időt azzal, hogy amint a folyamat is előrehalad, újabb és újabb információt hozunk napvilágra a Big Farm játék Facebook oldaán és a fórumon. Jelenleg a következőkkel tudunk szolgálni:

A következő nagyobb frissítéssel aktiváljuk a repteret.

A reptéren keresztül elérhető lesz egy teljesen új, de ideiglenes sziget-farm. Ezen a szigeten egy (viszonylag) új Big Farm szereplő egy új farm építésében fog segítségre szorulni. Amennyiben segítetek az új farm építésében, cserébe akár új magvakat is kaphattok, melyet a későbbiekben aktivált üvegházban tudtok felhasználni.

Az ideiglenes farm 30 napig lesz elérhető. Ez alatt az idő alatt lehet az újdonsült szereplőnek segíteni különféle feladatokon keresztül. 30 nap után a farm újraindul, s olyan, az aktivitás szerinti díjakban lehet részesülni az időszak végeztével, melyek az állandó farmokon felhasználhatók. Valamint az említett speciális magokhoz is hozzá lehet jutni!

Mindenkinek jó játékot!

Címkék: reptér farmos játékok big farm big farm játékok big farm játék goodgame big farm bigfarm bigfarm játék goodgame big farm játék ideiglenes farm ideiglenes sziget ideiglenes szigetfarm szigetfarm bigfarm reptér big farm reptér bigfarm ideiglenes farm

Sziasztok farmerek!

A legújabb frissítés 2014. július 14-én érkezik a Big Farm farmos játékba (forrás: hivatalos fórum). A frissítés most a szerencsekerékben fog némi pozitív változást hozni! :)

Szerencsekerék ranglista

A szerencsekerék kap egy ranglistát is a frissítés után. Minél több zsetont elpörgettek, annál előkelőbb helyen fogtok állni ezen a ranglistán. Viszont a többi játékos helyezését nem láthatjátok, csakis a saját helyezést, illetve egy kis mutatót, ami azt mutatja hogy az utóbbi időben felfelé vagy lefelé mozogtatok a ranglistán.


A ranglista jutalmai

Természetesen nem szeretnénk úgy bevezetni egy új ranglistát, hogy ahhoz ne társítsunk klassz jutalmakat is! A ranglista alapján 3 csoportot fogunk díjazni az event során.
1-es csoport jutalma (Első 5 játékos a ranglistán)
Egy csodás jutalom az igazi szerencsekerék rajongóknak: Egy igazi különlegesség, az ír tyúkól. Ez a különleges ól különféle előnyökkel rendelkezik a sima tyúkóllal szemben, például jobb értékek és két tervezős szint. Ezenkívül kapnak még egy arany Monty-zászlót is, és természetesen a 2-es és 3-as csoport jutalmait is!
2-es csoport jutalma (5-60. helyezett a ranglistán)
Ha nem sikerült bejutni az első 5 közé, még mindig elég jó ajándék vár rátok: a kobold banda dísztárgya. Ez egy exkluzív dísztárgy, amit csak a szerencsekerekes ranglistán szerezhettek meg. Jár mellé még egy ezüst Monty-zászló, és a 3-as csoport jutalmai.
3-as csoport jutalma (60-500. helyezett a ranglistán)
Az legjobb 500 valami TP-növelőt kap, ami sokat segíthet nekik a munkában. És természetesen egy bronz Monty-zászlót is kapnak.


Kérjük vegyétek figyelembe, hogy a díjak csak az event végeztével kerülnek kiosztásra s az event végén lévő ranglistát vesszük alapul!

Különleges zsetonos ajánlat

  • Új ajánlat, ami azoknál a játékosoknál jelenik meg, akik még nem vettek egyszer sem aranyat. A következő aranyvásárlásért felajánlunk nekik pár zsetont, így rögtön neki is kezdhetnek a pörgetésnek a szerencsekeréken.

Más változások és hibajavítások

  • A szerencsekeréknél a főnyeremény pörgetésnél ki is lesz írva hogy a pörgetés ingyenes.
  • A jövőben eldönthetitek hogy egyesével pörgettek a keréken, vagy egy új gombra kattintva egyszerre elpörgetitek az összes zsetont a főnyeremény pörgetésig (tehát egyszerre max. 8-at).
  • A kerék animációja kikapcsolható lesz, ezzel kicsit gyorsabbá válik a pörgetés.

Jó játékot mindenkinek!

Címkék: frissítés játék zseton nyeremény játékok ranglista böngészős játék szerencsekerék főnyeremény pörgetés farmos játékok dísztárgyak big farm big farm játék goodgame big farm hibajavítások bigfarm bigfarm játék farmos játék kobold banda ír tyúk monty zászló zseton ajánlat szerencsekerék játék

Szövetkezeti változások

 2014.07.13. 09:05

Sziasztok!

A mostani frissítésben leginkább a szövetkezetnél történnek változások a Big Farm játékban. A kezdőjátékosok örülhetnek majd leginkább az update-nak:

Jutalom a szövetkezeti szintlépésért

Az update után minden szövetkezeti szintlépésért kis jutalom jár, mely a következőket tartalmazza:
- 150 arany
- 5000 dollár a szövetkezeti szint számával megsokszorozva
Például ha a szövetkezeted 29-es szintről 30-as szintre lép, 150 aranyat és 145.000 dollárt kap. (A játék szintlépéskor a régi (a példában a 29-es) szinttel számol!)

További farmgép szintek!

Minden farmgép a 7. szintig lesz fejleszthető, tehát a bizonyítványokra és szerszámokra még nagyobb szükség lesz!

Szövetkezetet kereső játékosoknak

A szövetkezetbe belépni kívánó játékosoknak lehetősége lesz megjelölni saját magukat a ranglistában. Ezt a "többjátékos funkciók" gombon keresztül lehet majd elérni a megfelelő ikonra kattintva. Továbbá szövetkezetet is lehet majd keresni a ranglistán keresztül. Ez sokkal egyszerűbbé teszi majd a csatlakozást és a keresést, a játékosok és a szövetkezetek dolgát is hivatott egyszerűbbé tenni.

Küldetések ismételt hangolása!

Egy kis változtatást hajtunk végre a Big Farm küldetések díjazásában, hogy könnyebben elérhetőek legyenek az új farmgép szintek is. A küldetésekért kapható bizonyítványok számát növeljük tehát. Továbbá a vadvirág küldetések és a kukorica küldetések díjait is növeljük, hogy egy kicsit jobban megérje a nevezés. A párosításon ismét javítunk, tovább tökéletesítjük a küldetésben részvevők aktivitás szerinti csoportosítását.

Egyéb apróbb változtatások

  • Animáció készült a hajóhoz, érkezését és távozását az update után látni lehet majd!
  • A garázs ikonja kiegészül a farmgép építésének kezdete után az elkészüléséhez szükséges idővel. Ezt ezentúl majd látni lehet!
  • Átnevezzük a "Működési költséget" "Termelési költséggé", hogy egy kicsit egyértelműbbé váljon mit is takar.
  • A boldogságpontok kijelzője átalakul egy hajszálnyit. Az "Összes" helyett "Boldogság" fog szerepelni. A boldogságpontok panelén a farmgépek is fel lesznek sorolva.
  • Omar ajánlatai tartalmazni fognak Ínyencfarmos termékeket is.

Forrás: hivatalos Goodgame Big Farm fórum

Mindenkinek jó szórakozást a játékhoz!

Címkék: frissítés update garázs küldetések szerszámok jutalmak bizonyítványok szövetkezetek big farm big farm játékok big farm játék goodgame big farm ingyen big farm bigfarm goodgame bigfarm goodgame big farm játék szövetkezeti szintlépés online big farm farmgépek farm gép hajó animáció Omar boldogságpontok

Új matricák a játékban

 2014.07.13. 09:01

Sziasztok Big Farm rajongók!

Új matricák érkeztek a népszerű farmos játékba. Nézzük is meg mik ezek (forrás: hivatalos fórum):

Új: Eredmények az Ínyencfarmhoz kapcsolódóan

Bemutatásra kerül 2 új Ínyencfarm matricacsomag, mely 7 új eredményt és 1 titkos eredményt tartalmaz, természetesen a díjak mellett.

 Egyéb változások és javítások

  • Ezentúl a hajóban látni lehet majd a feltöltendő termékekhez/terményekhez kapcsolódóan, hogy mennyi van még belőlük a raktárban.
  • A Prime Time felhasználói felületeket átdolgoztuk a tisztább áttekinthetőségre való törekvés szellemében.
  • Sok kis és nagy bugot is fixáltunk!

Mindenkinek jó játékot!

Címkék: frissítés játék update játékok eredmény hajó hibajavítás matricák prime time big farm big farm játék titkos eredmény bigfarm bigfarm játék big farm regisztráció big farm indítás ínyencfarm matricacsomag big farm ingyen

Frissítés június 18-án

 2014.06.20. 16:22

Sziasztok farmerek!

Újabb frissítés érkezik 2014. június 18-án a Big Farm játékba. Érdemes hát a következő hetekben figyelni a játékot! Nézzük a hivatalos Big Farm fórumon közzétett frissítés tartalmát:

Könyvtár: Új könyvek az ínyencfarmhoz, és egy új könyv a főfarmhoz

Elcsodálkoztál valaha azon, miért nem léteznek vadvirág kézikönyvek? Nos, miután a Küldetések miatt egy megnövekedett kereslet mutatkozott a vadvirágok után, úgy döntöttünk, hogy eljött az idő. Egy új vadvirág kisegítő vár rátok a könyvtárban.

De ez nem minden! Egy teljesen új részleget hozunk létre az ínyencfarmról és annak terményeiről a könyvtárban. Érdekelnek az új sütési trendek és etetési fejlesztések a szamarakkal, kacsákkal és kecskékkel kapcsolatban? Akkor vess egy pillantást az új kézikönyvekre a könyvtáradban!

Kérlek ne csodálkozzatok majd, páratoknál lehet, hogy megváltozik kicsit a könyvtár kinézete. A fenti változások miatt, lehet, hogy a könyvtár máshogy lesz megjelenítve, a hozzáadott kézikönyveknek és a szintenként eltérő vizuális fejlesztésnek köszönhetően.


Dekoráció, dekoráció, no és még több dekoráció!

Kicsit már unjátok, hogy csak a bozótost nézitek? Elgondolkoztatok valaha azon, hol szárítják munkásaitok a mosott ruháikat? Hat új dekorációt fogunk hozzáadni a játékhoz - négyet dollárért, kettőt pedig aranyért vásárolhattok majd meg. Még pedig a következőket:

  • Szárító kötél (7x3, 19 boldogság)
  • Mérleghinta (6x3)
  • Hinta (5x4, 28 boldogság)
  • Antik lámpaoszlop (4x4)
  • Hőforrás (5x5, 72 boldogság)
  • Virágzó bokrok (5x4)


Küldetésekhez kapcsolódó szabályozások

Mostantól egyértelműbb lesz, hogy a garázsban fejlesztett gépek hogyan is számítanak bele a küldetések után kapott jutalmakba. Direkt a Jutalmak mellett lesz majd egy "i" gomb, mely további információkkal lát el Benneteket a bizonyítványokkal és elismertségi pontokkal kapcsolatosan. "Valóban működik a traktor kisegítője?" Mostantól Te magad is leellenőrizheted.

A Ranglistához hozzáadunk egy kis színt, valamint egy kisebb ablakot is, ahol láthatjátok, hogy mennyi elismertségi ponttal és bizonyítvánnyal rendelkeztek. És újból rá tudtok majd kattintani a játékosnevekre - ez lehetővé teszi, hogy megnyissatok egy ablakot, melyben az adott játékos információit láthatjátok majd.

Prime Spending-gel kapcsolatos változások

A Prime Spending Eventben mostantól az általad birtokolt arany aktuális mennyiségét is figyelembe veszi a játék és ezek alapján lesznek meghatározva az egyes szintek követelményei és jutalmai.

Új: Értesítések a szövetségi jelentkezésekről

A szövetkezeti vezetők és a helyettesük mostantól több helyen is látják majd az új jelentkezésekkel kapcsolatos értesítéseket. Az értesítések a többjátékos funkció gombnál és a szövetkezeti tagok és jelentkezések megfelelő ablakában fognak megjelenni, és csak akkor tűnnek el, ha a vezető vagy helyettese a jelentkezést elolvasta és azt elfogadta vagy elutasította.

Bug javítások

  • A prémium folyékony-trágya nem mutatta megfelelően a termésnövekedést. Ez javításra került.
  • A hajó időzítője adott körülmények között hibásan jelent meg. Ugyancsak javításra került.
  • Egy, a matricás-könyvből eltűnt eszköztipp visszahelyezésre került.
  • A küldetési ranglista olykor hibásan az előző heti adatokat mutatta, az adott küldetés helyett. Ez többször nem fordulhat elő.
  • A könyvtári kézikönyvekhez és a farm gépek hatásaihoz tartozó eszköztippek néha hibás értékeket és hatásokat mutattak.


A frissítés várható időpontja: 2014.06.18 9:00 és 11:00 között.

Mindenkinek jó szórakozást a frissített Big Farm játékhoz!

Címkék: frissítés játék event játékok könyvtár online játék küldetések dekorációk farmos játékok hőforrás mérleghinta értesítések szárító kötél big farm goodgame big farm eventek hibajavítások bigfarm farmos játék big farm leírás prime spending szövetségi jelentkezések big farm event big farm eventek big farm küldetések big farm események big farm hírek virágzó bokrok big farm dekorációk big farm könyvtár

Sziasztok!

A mai bejegyzésünkben egy nagyon rövid frissítésről adunk jelentést. A frissítés érinteni fogja a Big Farm hajó eseményét, továbbá a betanító részben történt egy kisebb változás.

A jövő héten várhatóan egy új dekoráció érkezik a játékba!


 Változások: A hajó

A termékek mennyisége, amellyel a raktárban rendelkeztek, mostantól a hajó ablakában is megjelenítésre kerül, hogy egyszerűbben tudjátok a következő szállítmányt tervezni. Ez egy eszköz-tipp segítségével lesz megjelenítve minden egyes terméknél.


 Változások: Tutorial

A tutorial betöltési ideje, azon játékosok számára, akik még nem fejezték be azt, jelentősen javulni fog. Valamint kijavítottuk és helyesbítettük a feladatok leírását is. 

Mindenkinek jó játékot!

(forrás: hivatalos Big Farm fórum)

Címkék: hírek játék tutorial hajó online játék big farm big farm játékok big farm játék goodgame big farm bigfarm bigfarm játék hajó érkezik hajó frissítés hajó esemény big farm hajó big farm hajó esemény big farm tutorial big farm betanító

Sziasztok Big Farm játékosok!

A hivatalos fórumon kiadott frissítés a következőeket írja le:

A horizonton közeleg a hajó! Kikötőnkbe fut, sok érdekességgel a fedélzetén. Lássuk mit hoznak nekünk a tengerészek.

Újdonság: A hajó

Ezennel aktiválni fogjuk az új környezet első szereplőjét: a hajót.

A kapitány, apró tengeri kedvencével karöltve olyan ajánlatokkal készül, melyet szinte nem is lehet visszautasítani. Az időnként megjelenő hajót megpakolhatod saját termékeiddel, s ezekért busás jutalomra számíthatsz.

Részletek:

  • A kapitány megérkezik hajójával a farmodhoz közeli kikötőbe.
  • Amint a hajó megérkezett és online vagy: egy számláló mutatja majd mennyi időd van a rakomány feltöltésére.
  • 6 rakományt kell feltölteni a teljességhez. Minden teljesített részért jutalomban részesülsz. A teljes rakomány időben történő feltöltéséért extra jutalomban lehet részesülni.
  • A teljes rakomány feltöltéséhez szükséges eszközök minősége a játékosszinttől függenek, rendelkezésre álló farmtípustól viszont nem. Tehát bármely meglévő farmról származhatnak.
  • Betöltött rakományokért és a teljes rakomány feltöltéséért dollár és (teljes rakománynál) tapasztalati pontok nyerhetők.
  • A tele hajó kifut, és csak 6 óra múlva jön vissza legkorábban. A kikötő felett kijelzett idő majd ehhez fog kapcsolódni. Az idő lejártával a hajó visszatér és megvárja, amíg újra be nem jelentkezel - akkor is, ha épp offline vagy az érkezése alatt. A megérkezése után első bejelentkezésedet követően ismételten 6 órát vár az indulásig.


A hajó első verziója még elég független a többi újdonságtól amivel készülünk, de amint a többi tartalom bemutatásra kerül, a küldhető rakomány bővülni fog, s új díjakkal is találkozni fogtok. Addig érdemes ismerkedni a hajózással és érdemes a kapitány bizalmába férkőzni.

 Újdonság: Sertésmentés

Vicky Ventura szörnyű hírt hozott. Az egyik kismalac lebetegedett és mihamarabb gyógykészítményekre van szüksége! Segíts Vicky-nek a gyógyfüvek gyűjtésében! A játékosszinttől függően különböző mennyiségű gyógynövények gyűjthetők, és a jutalom mértéke is ettől függ majd.

 Új: Slide Up értesítések

Bevezetünk egy új értesítési rendszert, amely a jövőben remélhetőleg rengeteget fog Nektek segíteni!
A játék egy kis felügró ablakon keresztül fog Benneteket mindenféle körülöttetek történő eseményről értesíteni és azokra emlékeztetni. 
Sok újdonság bevezetését tervezzük. Kezdésképpen, egy emlékeztető, amely tudatja Veletek, hogy a küldetések mindig elérhetőek, de több érdekes információt is szeretnénk hozzáadni, például ezt ha egy szövetkezeti projekt kezdődik vagy a végéhez közeledik. Mindezt anélkül, hogy a játékmenetet megzavarná. 
Az értesítők a képernyő jobb alsó sarkában fognak megjelenni, a Küldetések/Kutatások terület felett, és rövid idő után maguktól eltűnnek majd. Mindez nem fogja megzavarni a játékot. Természetesen manuálisan be tudjátok majd zárni az értesítéseket.

Ha nem vagytok nagy rajongói az új értesítéseknek, akkor bármikor ki tudjátok azokat kapcsolni az Opciók menüben. Azonban mindenképpen kísérjétek figyelemmel a Hivatalos Bejelentéseket, nehogy lemaradjatok az újításokról és a legizgalmasabb újdonságokról!

 További módosítás a küldetésekben

További finomításként a játék megszámolja a befejezett küldetések típusát azoknál a játékosoknál, akik részt vesznek a küldetésben, és azt a típust fogja következőnek besorolni, melyet eddig a legkevesebbszer teljesítettnek érzékel. Ha több paraméter egyezik és a játék nem tud döntést hozni ezek alapján, akkor a szerencsére van bízva a küldetés típusa. Ahogy tervezzük, kijelentkezés után ez nullázódik, s bejelentkezéskor új lapokkal indulsz.

 Hibajavítások és más változások
Bizonyos esetekben a bánya grafikája nem frissült a tervezett módon, így a csille akkor is látszódott, ha épp folyt a bányászat. Ezt javítjuk.Ha küldetés alatt valamiért kapcsolati hiba lépett fel, akkor a küldetés rangsorolása nem mindig tükrözte a helyes eredményeket. Ez sem fordul többet elő.

 

Forrás: hivatalos oldal

Címkék: hírek frissítés kereskedelem dollár hajó események június 2014 kapitány farm bányászat küldetések jutalmak rakomány farmos játékok tapasztalati pont big farm big farm játékok big farm játék eventek farmkezelő bigfarm játék farmos játék sertésmentés slide up értesítési rendszer hajó érkezik

Paypal arany bónusz

 2014.05.29. 07:17

Sziasztok Big Farm játék rajongók!

Most azoknak kedvez a hír, akik a közeljövőben szeretnék feltölteni fiókjukat arannyal!

A Goodgame Studios és a PayPal, felajánl 10% arany bónuszt azoknak, akik 2014. június 2. és 2014. június 8. között töltik fel egyenlegüket PayPal használatával!


Hogyan működik?
1. Navigálj a vásárlási felületünkre és válaszd a számodra kedvező csomagot!
2. Válaszd a PayPal fizetési módot! Országonként eltérő lehet, akár a második fülön is helyet foglalhat.
3. Sikeres vásárlás után pedig 10% bónusz jár!

A kedvezmény nem vonható össze más kedvezményekkel, mint például a Prime Time-mal. Ha valamiért nem működik ez a módszer, lehetséges, hogy nincs hitelesítve a PayPal fiók. Ezzel kapcsolatosan kérjük a PayPal supporthoz forduljatok.

Mi az a PayPal?
A PayPal az egyik legnépszerűbb online fizetési rendszer, mely a fizetés elektronikus továbbítását egyéni felhasználóknak és üzleti partnereknek is lehetővé teszi. Az egyik legbiztonságosabb és legkényelmesebb módszer.       

Sikeres vásárlást mindenkinek!

Címkék: vásárlás paypal akció fizetés június online játék 10% lányos játékok farmos játékok pay pal big farm big farm játékok big farm játék goodgame big farm bigfarm vásárlási felület 10 százalék

Május 27-i frissítés

 2014.05.27. 08:10

Sziasztok!

A mai napon újabb frissítés kerül be a népszer farmos játékba, a Big Farm készítői ezúttal is sok újítást hoztak a játékba.

Küldetés-matchmaking változások

Új küldetésre vágysz, de a gép sorjában már a tizedik kukorica küldetést dobja ki, pedig a raktárad már roskadozik... ismerős Nektek?
Ennek elkerülése érdekében, egy kisebb változtatást eszközölünk, hogy a gép kisebb eséllyel adjon ugyanolyan fajta küldetéseket egymás után. Tehát, ha éppen egy kukoricás küldetést teljesítetek, elég kevés lesz annak az esélye, hogy a követekező küldetésetek is kukorica termelés legyen. Így próbáljuk meg csökkenteni a túlzott ismétlődést.
Ez a számláló, mely a valószínűséget irányítja, csak akkor fog visszaállni, ha már egy másfajta küldetést kaptatok, vagy ha kijelentkeztek.


Prime Time változások

A Prime Time egy új elnevezését fogjuk tesztelni. Az új név a felhasználók csak egy bizonyos százalékánál fog megjelenni, és a PT értéke önmagában semmit sem fog változni. Ha látjátok az új "Prime Time"-ot, mondjátok el nekünk, hogy tetszik!


Prime Day Interface változások

Pár apróbb változás a Prime Day Interface-szel kapcsolatban... például a jutalom értékének megjelenítése mostantól közvetlenül történik, így átláthatóbbá válnak az információk számotokra.


 Bugfixek és egyéb változások

  • Javításra került egy rendszerhiba, amely a prémium- és szupertáp megjelenítésvel kapcsolatban okozott problémákat.
  • A raktárak különleges magvakra vonatkozó tárolókapacitását megemeltük.
  • Megváltoztattuk a Prime Day, Prime Spending és Prime Sale elérhetőségét. A 8. szinttől minden ajánlat (Prime Day) illetve a 15. szinttől (Prime Day, Prime Spending, Prime Sale) elérhetőek, mostantól csak a 10. illetve 20. szinttől válnak elérhetővé.

Jó játékot!

Forrás: hivatalos fórum

Címkék: frissítés játék változások bugfix prime time farmos játékok raktárak matchmaking big farm big farm játékok big farm játék bigfarm bigfarm játék farmos játék big farm leírás prime day interface prime spending prime sale tárolókapacítás szupertáp

süti beállítások módosítása